RELATIVE.HU > HEPAJ - Rocktogon 2010. december 2/6.
Itt mindig elolvashatod az utolsó koncert élményeit. Mármint, hogy mi hogyan éltük meg.
Decemberben két egymást követő alkalommal játszottunk a Rocktogonban. 2-án, és 6-án. A 2-i egy saját buli volt, ami annyira saját volt, hogy még előzenekarunk sem volt. 6-án pedig a Hooliday Crew előzenekaraként léptünk fel.

A 2-i buli igen vegyes érzelmekkel zárult. A rendszeres Relative koncertre járók szerint ez volt az eddigi legjobb bulink. Ezt már többször hallottuk. Azt hiszem ez talán a fejlődés jele lehet, sokszor tudjuk felülmúlni az addigi legjobb formánkat.

Több újdonság is látható volt ezen a koncerten. Voltak számok (több is), amiket akkor játszottunk először, felavattuk az új háttérzászlónkat,
ami a közönség szerint is igen látványosra sikerült, és a legfontosabb: bemutatkozott a zenekar legújabb tagja, aki a bulin egy új feldolgozást énekelt szólóban, de vokálos posztot fog betölteni. Egyenlőre nem szeretném elárulni, kiről van szó, aki ott volt a koncerten az tudja, aki nem, az megnézheti képeken a Pillanatok menüben, és később a Pofavizitben is minden infót megkaphatsz róla.

Szóval maga a buli nagyon jó volt, amit szerintem bármelyik jelenlévő igazolni tud, csak hát megint kicsit családiasra sikeredett. Ezúttal üzenem azoknak, akik már rég voltak bulinkon, hogy érdemes eljönni, szinte koncertről-koncertre frissül a műsor, és a Bea egyre hülyébb.


Készülő koncert menű

Hangolás I.
Hangolás II. Magukat jól érzők...
A másik, 6-i koncert pont az ellenkezője volt az előzőnek. Eleve azzal indult, hogy kocsival kellett mennem, ezért nem ihattam. Ez eleve rossz ómen nálam. Aztán már a bepakolásnál gerjedtek a negatív energiák, amik később csak erősödtek.

Kezdeném azzal, hogy a Szasza szólt, segítsünk pakolni, mert a sofőr és a technikus ketten kevesek hozzá. Ezzel nem is lett volna semmi probléma, csak akkor durrant el az agyam, amikor Tomikával cipeltük le a Pocky 50 kilós rack-jét (majd beszartunk), a Mikky Slade meg egy asztalnál dumálva nézte végig. Nincs azzal gond, hogy akkora rocksztárok, hogy ők nem melóznak, de akkor hozzanak magukkal egy pár roadot, aki megteszi ezt helyettük. Szerintem mi nem ezért mentünk oda, bár lehet hogy szerintük igen. A másik meg az, hogy a Boycynak kellett belőnie a dobot, mert az Endy még nem volt ott. Én tudom, ez egy Hooligans koncerten tök normális, hogy valaki megcsinálja, de bocsánat, ez egy szaros Hooliday Crew buli volt. Az egészet az koronázta meg, hogy kipateroltak minket az öltözőből. Hála istennek én ezt már csak hallomásból tudom.

Szóval nem csoda, hogy úgy mentünk ki a színpadra, mint egy rakás szerencsétlenség. Az egész bulinak is ez volt a hangulata. Viszont jó sokan voltak, tehát jó sokan láthatták, hogy a Relative egy rakás szar "hogy került ide?" zenekar.

Viszont minden haragot félretéve, Endyék elég jól nyomták a Mötley-t. Sidd tökéletesen tudja utánozni Vince Neil mikiegér hangját. Mondjuk, akik nem ismerték az eredeti számokat, elég negatívan beszéltek erről a zenéről.

A kipakolást nem tudom hogy oldották meg, mert addigra mi elhúztunk. Gyanítom, hogy a szerencsétlen sofőr, meg a technikus ketten csinálták meg.
Fütyi (Illusztráció: VajdaFotó)
 
© Relative - 2010 - webdesign: VajdaFotó
KÖVETKEZŐ HEPAJ
Nagyítás
ARCHÍVUM
KAPCSOLAT
+36-20/230-5531
Információ: info@relative.hu
Koncertszervezés, fellépés: management@relative.hu